A magyar nemzet sorsa Kölcsey Ferenc költészetében

„Hazámat, nemzetemet mindig lángolva szerettem; magyar lenni büszkeségem volt, lesz örökre. Még akkor is, midőn a nemzet ellen kínosan panaszkodom.”
Kölcsey Ferenc

A nacionalizmus eszméje a XIX. század folyamán meghódította egész Európát. A nacionalizmus nemzeti összetartozáson alapszik. Fő célja a nemzet megerősítése, felemelése, a nemzeti kultúra kiművelése és a nemzeti egység megteremtése. Központi érték a nemzeti közösség, ennek alapja a közös nyelv, kultúra, hagyományok. Kölcsey politika tevékenységében és költészetében is központi helyen áll a nemzet sorsa (politikai hitvallása: haza és haladás).
A XIX. században az uralkodó stílusirányzat a romantika, amelynek központi témája a szabadság eszméje és vágya, az egyén előtérbe kerülése. A költő és író szerepe megváltozik, a költő utat mutat a népnek, nemzeti múltat állítja szembe a jelennel. Sok alkotó maga is példamutatásképpen forradalmakban, szabadságharcokban vesz részt, a nemzeti függetlenségi törekvések szólójává válik. A romantikában fontos szerep jut a nemzeti múltnak, a nemzeti kultúrának, történelemnek, ennek oka a nemzeti öntudat erősítése.
Kölcsey Ferenc a XIX. századi magyar irodalom és történelem kiemelkedő alakja 1790-ben született Sződemeteren református köznemesi családban. Szüleit korán elvesztette, visszahúzódó, zárkózott természetű gyermek volt. Tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban végzi, majd Pesten folytat joggyakorlatot, ahol bekapcsolódik az irodalmi életbe. Álmosdon, majd Szatmárcsekén él, ahol családi birtokán gazdálkodik. Az 1810-es években Kazinczy hatására a klasszicizmus és a szentimentalizmus jegyében alkot. A nyelvújítási vitában Kazinczy mellé áll. Merev klasszicista álláspontról bírálja Berzsenyi költészetét. Később változtat nézetein, költészete inkább a romantikus stílust tükrözi. Az 1820-as évek végén